A Császárnő

Egy méltóságteljes alak ül, gazdag öltözetbe öltözve és királyi megjelenéssel bírva – mintha a menny és a föld leánya lenne. Diadémját tizenkét csillag alkotja, ragyogó csoportba gyűlve. A Vénusz szimbóluma látható a közelben nyugvó pajzson.

Előtte kukoricaföld érik, a háttérben pedig vízesés folyik. A jogar, amelyet tart, a világ gömbjével van ellátva. Ő képviseli az alsóbbrendű Édenkertet, a földi Paradicsomot – mindent, amit az ember látható háza szimbolizál.

Nem Regina Coeli, de továbbra is refugium peccatorum, a több ezrek gyümölcsöző anyja. Bizonyos szempontokból helyesen írták le úgy is, mint vágy és annak szárnyai, mint a napba öltözött asszony, mint Gloria Mundi, és mint a Sanctum Sanctorum fátyla.

Azonban nem – legalábbis a szokásos számítás szerint – az a lélek, amely szárnyakra tett szert, hacsak nem az egész szimbolikát ritka és szokatlan módon értelmezik. Mindenekelőtt az egyetemes termékenységet és a Szó külső értelmét képviseli.

Ez nyilvánvaló, mert nincs olyan közvetlen üzenet, amelyet az ember kapna, mint amelyet a nő hordoz; mégis ő maga nem hordozza annak értelmezését.

Egy másik gondolatrendben a Császárnő kártyája azt az ajtót vagy kaput jelképezi, amelyen keresztül belépés nyerhető ebbe az életbe – Vénusz kertjébe. Az út, amely kifelé vezet, abba, ami azon túl van, a Főpapnő titka, és ő az, aki közli azt a kiválasztottakkal.

A kártya legtöbb hagyományos tulajdonítása szimbolikusan helytelen volt – például a Szóval, az Isteni Természettel, a Triáddal és hasonló fogalmakkal való kapcsolata.